Egy angol agár és egy bagoly érdekes barátságának lehetünk szemtanúi. A hat hónapos kutya és a szintén bébikorú bagolyfióka egy állatotthonban találtak egymásra.
Torque, a fekete-fehér agár őrzi és felügyeli Shrek, a bagoly minden lépését, akinek láthatóan egyáltalán nincs ellenére, hogy a kutya adoptálta - bizonyára pótanyját látja benne. Vér szerinti anyjától el kellett választani, mert félő volt, hogy az felfalja.
Két sün megy a sivatagban, meglátnak egy
nagy kaktuszt.
- Te, szerinted mi a manó ez?
- Nem tudom, talán egy akrobatacsoport... ------------------------------------------------------- - Olyan szívesen síelnék! - panaszkodik a
százlábú. - De mire fölcsatolom a síléceimet,
elmúlik a tél. ------------------------------------------------------- A nyuszika, a róka és a medve belesnek egy
verembe. Pár nap múlva már nagyon éhesek.
Megszólala róka és azt mondja:
- Együk meg azt, aki legkisebb!
Erre a nyuszika felpattan, és fenyegetően a
rókára néz:
- Ha valaki bántani meri a medvét, annak
velem gyűlik meg a baja! ------------------------------------------------------- Nyuszika megy a cukrászdába:
- Csókolom, van répatorta?
- Nincsen, de holnap lesz!
Másnap megy nyuszika megint:
- Van répatorta?
- Van.
- És vannak rajta répadarabkák?
- Nincsenek, de holnap lesznek!
Másnap megint megy nyuszika:
- Van répatorta?
- Van.
- És vannak rajta répadarabkák?
- Vannak.
- És van rajta tejszínhab?
- Nincsen, de holnap lesz!
Harmadnap megint megy nyuszika:
- Van répatorta?
- Van.
- És vannak rajta répadarabkák?
- Vannak.
- És van rajta tejszínhab?
- Az is van rajta! Csomagolhatom akkor?
- Köszönöm, csak érdeklődtem!
Cet
Október,az állatvédelem hónapja
Mit tegyünk a nagy melegben?
Hirtelen jött a kánikula. Van, ahol a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát.
Sok helyen vashordóban. Az így tartott állatok kis időn belül hőgutát kaphatnak, és el is pusztulhatnak.
Tartásuk kimeríti az állatkínzás fogalmát, amiért két évig terjedő
szabadságvesztés is kiszabható az elkövető ellen.
A kutya nem tud izzadni, ami komoly nehézséget okoz számára, mert pusztán a lihegéssel történő hő vesztés néha, bizonyos körülmények között nem elegendő.
Ilyenkor nagy szükség van az árnyékos helyre, friss ivóvízre valamint ha lehetőség van rá akkor benedvesíthetjük a kutyánk bundáját.
Fontos, hogy ezeken a napokon hűvös helyre rakjuk át a kutyaházat.
Autóban semmiképpen ne hagyjunk még lehúzott ablak mellett se semmilyen
állatot!
Ha megtörtént a baj, és látjuk, hogy egy állat intenzíven liheg, a nyelve állandóan kilóg a szájából, akkor a gyors folyadékpótlás és az állatorvosi segélykérés életmentő lehet ebben az esetben.
elefántok
Következő 10 cikk
Előző 10 cikk
2009.05.12. 18:00
A hatalmas afrikai elefánt a legnagyobb élő szárazföldi emlős. Átlagos méretű hímjeinek vállmagassága 3,2m, súlya 5,7 tonna.
2009.05.12. 17:59
Afrikai elefánt
Egy afrikai elefánt
Státusz
Ország: Állatok
Törzs: Gerinchúrosok
Altörzs: Gerincesek
Osztály: Emlősök
Alosztály: Elevenszülő emlősök
Alosztályág: Méhlepényesek
Öregrend: Afrotheria
Rend: Ormányosok
Család: Elefántfélék
Nem: Loxodonta
Faj: L. africana
Elterjedés
Elterjedési területe
2009.05.11. 15:24
Afrikai elefánt
Az afrikai elefánt a Földön ma élő legerősebb és legnagyobb szárazföldi emlősállat. Eredendően szavannákon él, ám kitűnően alkalmazkodik ahhoz, hogy Afrika más, különböző éghajlatú területein is megélhessen, azonban élőhelyének közelében mindenképpen ivóvízforrás kell hogy legyen.
Előfordulása
Az afrikai elefánt korábban a Szaharától délre egész Afrikában elterjedt volt, manapság elterjedése elsősorban a nemzeti parkokra és egyéb védett területekre korlátozódik.
Élőhelyük alapján két alfaját különböztetik meg. A Loxodonta africana africana erdős és füves szavannákon, félsivatagos területeken egyaránt előfordul, míg a kisebb termetű Loxodonta africana cyclotis alfaj Nyugat- és Közép-Afrika esőerdeiben él. Utóbbit, az erdei elefántot újabban különálló fajnak ismerik el.
Egyes források egy harmadik alfajt is megkülönböztetnek: ezek szerint a Loxodonta africana africana csak a Dél-Afrikában élő elefántokat foglalja magába, míg a kelet-afrikai populációt Loxodonta africana knochenhaueri néven említik.
Megjelenése
Az afrikai elefánt a legnagyobb szárazföldi állat. Az afrikai elefánt lábai (mellső és hátsó lábai egyaránt) alsó oldalukon párnázottak, így hatalmas tömege ellenére járása viszonylag halk. Az elefántbikák marmagassága elérheti akár a 3 métert is, a tehenek valamivel kisebbek. Testtömeg alapján is a bikák rendelkeznek nagyobb mutatókkal, akár 6 tonnát is nyomhatnak, ezzel szemben a tehenek „csupán” 4 tonnásak általában.
Az afrikai elefánt egyik szembetűnő – talán legjellegzetesebb – testrésze az ormány. Az ormány a felső ajak és az orr összenövésének eredményeként jöhetett létre. Ormányát leggyakrabban szaglásra, légzésre, ivásra használja, emellett amikor „fürdőt vesz”, szintén ormánya segít a víz testére juttatásában. A magasabban levő ágakat is ormányával éri el, így a táplálékszerzésben is van feladata.
Különbség az ormányosok rendjének egy másik képviselőjével, az indiai elefánttal (Elephas indicus), hogy az afrikai elefánt fülei jóval nagyobbak, mint indiai „társáé”. Ez annak köszönhető, hogy az afrikai szavannákon néhol mostohább körülmények uralkodnak, mint az indiai dzsungelekben, ebből következőben a nagyobb fülek nagyobb hőleadást biztosítanak, ill. az állat a füleivel legyezi, hűti testének többi részét is azáltal, hogy teste körül gyenge légáramlatokat kelt.
Felső metszőfoguk specializált, fogzománcot nem, csak dentint tartalmazó agyarrá módosul, mely életük végéig növekszik, így akár 2 méternél hosszabbra is megnőhet. A táplálék kiásására, mozgatására és harcra használják.
Életmódja
Az afrikai elefántok szociális igényű, magukat családban jól érző állatok. Olyan összhang van jelen egy-egy családon belül, hogy ha az egyik elefánt elpusztul, ágakkal és levelekkel „eltemetik" és gyászolják halottaikat, valamint órákon keresztül virrasztanak az elhunyt állat mellett. Furcsaság talán, hogy egy családot csupán a tehenek ill. csemetéik alkotják, mely családnak vezetőül egy olyan tehenet ismernek el, akit a család minden tagjához rokoni szál fűz. A fiatal bikákat rögtön az ivaréretté válást követően kizárják a családból, így ők magányos életet élnek különféle csoportokba szegődve. Miután a fiatal bika felnőtt, kifejlett állattá fejlődik, egyedül él és vándorol a szavannákon, azonban ha egy családban a tehén épp megtermékenyítőképes állapotban van (üzekedik), rövid időre befogadják a családba a bikákat is. Az elefántcsordák ugyan képesek hatalmas távolságokat akár egyszerre is megtenni, vízközelből soha nem távolodnak el túl messzire, ugyanis higiénés és testhűtési okokból az ivás mellett fürdésre is felhasználják a környék kisebb tavacskáit, tavait. Fürdés után ormányuk segítségével poros földdel hintik be testüket, amely így az testre ragadva megvédi az elefántot a rovaroktól. Viszonylag sokáig, átlagosan 70 évig élnek.
Afrikai elefánttehén és borja
Afrikai elefánt (Matthew Bowden felvétele)
Kommunikáció
Ha fás-füves szavannára téved az elefántcsorda, nehéz észrevenni egymást a magas bokrok között – különösen a csapadékos évszakban. Ezért mély morgó hangokat hallatva tudatják egymással, hol vannak. A hang az orr, a garat és az ormány mélyéről érkezik, itt jön létre (korábban gyomorkorgásnak hitték). A hang frekvenciáját tekintve infrahang, melyet egy másik elefánt több kilométeres távolságból is képes meghallani. Ha két vagy több elefánt között ellentmondás adódik, igyekeznek ezeket békés, „diplomáciai" úton elrendezni. Ha egy elefánt ideges, port kavar fel – ha van – és ormánya feltekerésével jelzi nemtetszését, valamint az elefántokra oly jellemző trombitaszerű hangokat is ekkor képzik. Ekkor, amennyiben a másik, a konfliktust kiváltó elefánt rangban alább helyezkedik el, normális körülmények között kitér.
Táplálkozása
Afrikai elefántbika
Az afrikai elefántok kizárólag növényevők, ennek következtében redős felületű őrlőfogakkal rendelkeznek. Élőhely függvényében (fás, füves, fás-füves szavanna) fű, lomb, gyümölcs és kisebb ág is szolgálhat az állatok táplálékául. Az ágakat, gyümölcsöket ormányukkal tépik le , fogják kötegekbe, s így helyezik szájüregükbe a táplálékot. Alig néhány foggal rendelkeznek, ezeket őrlésre használják. Ha egy elefánt elveszíti valamely fogát, éhenhal. Ez általában minden elefántnál bekövetkezik kb. a 70. életév körül. Nagy testük ellátása miatt hatalmas az étvágyuk, s nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz naponta. Főkén
A gorillacsemeték, akárcsak az embergyerekek, szeretnek fogócskázni - derítették ki brit kutatók. A tudósok, akik a gorillák közötti játékos birkózás szokását kívánták tanulmányozni, öt európai állatkertben élő hat kolónia 21 egyedéről három év leforgása alatt készített videofelvételeket elemezték. "A kis gorillák ráütöttek valamelyik játszótársukra, majd futásnak eredtek, hogy pajtásuk utol ne érje őket, majd a szerepek felcserélődtek, az üldözőből üldözött lett. Mindez igen hasonlított a gyerekek fogócskázására" - magyarázta Marina Davila Ross, az angliai Portsmouth-i Egyetem etológusa. A fogócskázás közben a gorillák mindvégig teli szájjal "röhögtek".
A kutatók azt is elemezték, hogy az állatok milyen erővel ütik meg egymást játék közben. Kiderült, hogy a keményebb ütések sokkal gyakoribbak voltak, mint a finomabb érintések, az utóbbiakat a gorillák többnyire figyelemre sem méltatták.
Ross úgy látta, hogy a játék viszonylag inkorrekt szabályok szerint zajlott, hiszen a kezdeményező, megütve társát, igyekezett eliszkolni a megtorlás elől. Az etológus szerint a gorillák - ahogy a gyerekek is - az ilyen játékok során tanulják meg, hogy miként kezeljék a valóságos konfliktusokat, hiszen az egyívásúak biztonságos társaságában, de akár a szülők figyelő szemei előtt próbálhatják ki, hogy mi számít elfogadhatónak.
A fogócskázás a kutatók meggyőződése szerint javítja a gorillák kommunikációs képességeit is. Mint rámutatnak, ez volt az első olyan kutatás, ahol majdnem természetes körülmények között elemezték, hogy miként reagálnak a majmok egyenlőtlen helyzetekre. Korábban hasonló vizsgálatokat csupán laboratóriumi körülmények között folytattak.
Ross szerint nem valószínű, hogy csupán a gorillák szeretnek fogócskázni. "Nem kizárt, hogy a csimpánzok vagy a gibbonok is ugyanígy játszanak" - vélekedett az etológus.
Japánban az egyik bemutató alatt a Okinawa Churaumi Aquárium egyik delfine átugrott a medence plexi falán.
A fogságban tartott és különböző szórakoztató bemutatókra kényszerített állatok sokkal rosszabbul tűrik a fogságot, mint az állatkerti társaik. Elég csak arra gondolni, hogy milyen kényszerítő eszközöket kell azért alkalmazni, hogy egy állat, ez esetben a delfin megcsináljon egy mutatványt. A vízi állatok kapcsán az utóbbi időben történt bemutató baleseteknél felmerült az, mint kiváltó ok, hogy az állatok nehezen viselik a vegyszeres kezelést, amellyel a medencéket tisztítják.
A csigáka puhatestűek törzsének egyik és egyben legnagyobb fajszámú osztálya. Az ide tartozó fajok száma meghaladja a 110 ezret. Latin nevük alapján a szakirodalomban haslábúak néven is ismertek, ugyanis hasi oldaluk ellaposodott, lábszerű, erőteljes bőrizomtömlővelmely segítségével helyváltoztató mozgást végeznek
A táplálkozás
A csigák emésztőrendszere háromszakaszos bélcsatorna. A szájnyílás a fej végén található, mely a szájüregben folytatódik. A szájüreg felső boltozatán állkapocs, alul pedig erőteljes reszelőnyelv (radula) található. A szájüreg rövid,izmos garatban folytatódik, majd a hosszabb nyelőcső és végül a tág gyomor következik.A nyálmirigyek agarat és a nyelőcső határán torkollnak a bélcsőbe. Középbéli mirigyük nagy, fejlett, a teljes középbelet körülöleli. Feladata az emésztőnedv-termelés és a tápanyag-raktározás („máj”). A középbéli mirigy szívja fel a táplálék finomszemcsés részét, a többi a rövid utóbél felé halad, majd a légzőnyílás közelében lévő végbélnyíláson át ürülnek a szükségtelen végtermékek.
A pirosszemű levelibéka rezgésekkel kommunikál...
A pirosszemű levelibéka (Agalychnis callidryas) alaposan megrázza a faágat, amelyen ül, hogy az így keltett rezgéssel üzenjen a lehetséges vetélytársaiknak, s megjelölje a territóriumukat - állítják ausztrál kutatók. A pirosszemű levelibéka Közép-Amerika trópusi őserdőiben honos. Fákon él, s ritkán ereszkedik le a földre. Különleges tulajdonsága, hogy nem ugrál, hanem végtagjai segítségével mászik az ágakon. A húsevő békák éjszakai életmódot folytatnak, lepkékre, tücskökre, bogarakra, legyekre, sőt néha kisebb békákra is vadásznak.
Nappal a leveleken lábaikat magukhoz szorítva pihennek. Kitűnően álcázzák élénk mintázatukat: vörös szemüket átlátszó szemhéj fedi, melynek mintázata a növények erezetét imitálja. A kistermetű, alig 7 centiméteres levelibéka hátoldali része zöld, hasa fehér, oldala kék vagy lila, függőleges fehér csíkokkal, lábujjai narancssárgák. Az oldalakon és a végtagokon lévő élénk színek a ragadozók elriasztására szolgálnak, amelyek mérgezőnek hiszik a békát.
Az korábban is ismert volt, hogy az állatok érzékenyen reagálnak a rezgésekre, ám mindmostanáig a kutatók nem tudták, hogy ezt egymás közti kommunikálásra is alkalmazhatják tudományos hírportálon.
Az Adelaide-i Állatkert, valamint a Flinders Egyetem zoológusai Greg Johnsonnal az élen a békák élénk színezetének szerepét vizsgálták a párválasztásban. Legnagyobb meglepetésükre azt fedezték fel, hogy a párzási rituálé része a faágrázás, különösen, ha a közelben egy vetélytárs is felbukkan.
A kutatások során a tudósok infravörös, azaz "éjjellátó" kamerákat használtak, hogy meglessék a sötétség leple alatt párzó kétéltűeket, de beszereztek aprócska szeizmográfokat, hogy megbizonyosodjanak arról, a rezgéseket valóban a békák keltették az alattuk lévő ág megrázásával, s nem a szél, vagy más természeti jelenség keltette effektusról van-e szó.
A csoport egymáshoz közeli ágakra helyezett két békát, s mint kiderült, a hímek addig rázták az alattuk levő ágat, míg a vetélytársak közül valamelyik fel nem adta. Ha ily módon nem sikerült dűlőre jutniuk, birokra keltek, míg valamelyikük nem győzött. A farázás volt az agresszió leggyakoribb kifejezésmódja, s a rezgések paraméterei a hímek méretétől függtek, valamint attól, hogy mennyire eszkalálódott a konfliktus.
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a hímek a fán akár másfél méterre is eljutó rezgésekkel jelölték meg a párzásra a területüket. Egy másik kísérlet során robotbékával keltettek rezgéseket, amikor egy hímbéka volt a közelben. A hímek a robotokra ugyanúgy reagáltak, mint húsvér fajtársaikra.
AJÁNLOM AZ OLDALT
